Tihanyi élményeim

"Tihany lilába borul." Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy mindanyian hallottuk már ezt a kifejezést, főleg ha a Balaton környékén élünk. A kissé laikusokhoz szólva, dióhéjban ez annyit jelent, hogy Tihanyban kivirágzott a levendula, amit minden évben egy nagy fesztivállal ünnepelnek meg a Tihanyiak, na meg persze az ország. 
Instagramon már korábban mutattam képeket az eseményről, amin idén végre én is résztvettem és habár kis késéssel, de végre a bejegyzés is elkészült hozzá. Viszont, arra gondoltam ez alkalommal inkább egy kis videóban mesélem el nektek az élményeimet és azt, hogy mi mindent láttam. Ezt majd remélhetőleg Youtube-on is megtaláljátok.




Összességében tehát egy csodálatos, jóillatú és legfőképpen lila napot töltöttem Tihanyban és nagyon nagyon öülök, hogy elmentem, mindenképpen menjetek el ti is ha tehetitek, mert szerintem nagyon megéri és egy igazi kis kikapcsolódás. Ezzel ugyebár egy pontot ki is pipálhatok a nyári bakancslistámon, amint még valamit teljesítek természetesen beszámolok róla nektek is. Köszönöm hogy itt voltatok, további csodálatos nyarat kívánok mindenkinek. Hamarosan újra jelentkezem. 





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések